2010. február 7., vasárnap

Előző napok

Mivel sokáig nem írtam a blogomat, ezért most bepótolom. Sok dolog történt velem azóta, csak nem volt időm feljönni. Például Szinti is csinált magának blogot, elmentem hülyülni a barátnőimmel, stb.

Múltkor, azaz ezen a héten szerdán(2010.02.03.), egy elég húzós napunk volt. Először is 6 óránk volt és mindegyiken történt valami extra. Például az első órán, kémián kiosztották a tz-ket. Nekem 2-es lett. Aztán törin néhányan témazárót pótoltak, de én szerencsére nem voltam köztük. Aztán óra végén pedig kiosztották a témazárókat. +-asra sikerült. Bioszon kiosztották a házit. Kaptam, rá 1 pontot.:D Nyelvtanon beszélgettünk, és nyelvtanoztunk. Aztán matekon TZ-t írtunk. Angolon pedig dolgozatot. Majd 6. óra után elmentünk Gináékkal a könyvtárba. Szinti és én feleltünk irodalomból. Nekem 5-öst adott, de Szintit nem osztályozta és azzal a nyugtató hangjával magyarázott.

Csütörtökön 4 óránk volt és kiosztották az angol dogát. 5-ős lett. Aztán földrajzon írtunk és feleltünk. Dzisna felelt és sajnos 2-es lett neki. Matek órán kiosztották a témazárót és 3-as lett, ami jónak számít matekból.

Pénteken padig rövidített óráink voltak. Fizikánk is volt és ahogy Gyuri bá szokta csinálni a feleltetést, abba mi belehalunk. Tuti, hogy vagy fizikán, vagy bioszon és föcin fogunk szívinfarktusban meghalni. Úgy feleltetett, hogy lányok vs fiúk. Nem voltunk sokat, mert az osztály fele próbált a rózsában a keringőre. Dobókockával dobtunk és pl. a lányok azt mondják, hogy páros és páratlant dobnak akkor a lányok felelnek. Csak kétszer kerültünk sorra, mi lányok és akkor sem felelt senki a baráti társaságunkból. Úgy ültünk, hogy én ültem középen és Szinti meg Gina mellettem és megfogtuk egymás kezét, hogy ne mi legyünk. Na meg hála a szerencseköveinknek. Mind a 3-unknak van egy és azok általában szerencsét hoznak. Hát most is!
Délután pedig átjött a Gina és együtt hülyéskedtünk, videókat néztünk, stb. Nagyon jó volt! :D

Szombaton(tegnap) pedig találkoztam a Nikivel. Jól elvoltunk. Úgy volt, hogy a Kittivel is találkozunk, de nem jött el, és fél óra után már úgy gondoltuk, hogy elég és elmentünk az EuróParkba. Mekiztünk aztán visszajöttünk és sétálgattunk. Sétálgatás közben nosztalgiáztunk. Egy kicsit se nézhettek hülyének, de annyira viccesek voltak az emlékek, hogy nem bírtam ki, hogy ne visítsak a nevetéstől. Azután hozzám jöttünk és itt is csináltunk képeket, csak sajnos nem menthettük el mert lefagyott. Pedig olyan jók lettek. :(

Ma pedig egész nap pihenni fogok. Gépezek és tévéztek. Ha valami érdekes történik ma akkor még jelentkezem! :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése